Az Eucharisztia - a legnagyobb és erőt adó
Bőjte Beáta
Csíkszentdomokos,
Márton Áron Általános Iskola
VII. osztály
Csíkszentdomokos,
Márton Áron Általános Iskola
VII. osztály
Oltáriszentség témájú kedvelt imáim
Első szent áldozásom alkalmából nagymamám egy kis imakönyvet ajándékozott nekem. Ebben a könyvecskében olvastam egy imát, ami megtetszett.
A választott imám rövid, de beszédes. Megfogott benne az, hogy ebben a pár sorban megjelenik a bűnbocsánat. Ehhez erőért fohászkodik, hogy Isten hű szolgái legyünk. Ez nagyon fontos számomra, hiszen úgy akarok élni, hogy életem végén méltó legyek arra, hogy a Mennyországba juthassak.
Belefoglal egy számomra fontos részletet: áldást kér a szüleimre. Nagyon tetszik, hogy ezt belefoglalja, hiszen fontos megemlíteni és megköszönni azt, hogy a szüleink ott vannak mellettünk, és szeretnek minket.
Üdvözlégy, áldott légy legméltóságosabb Oltáriszentség, annyi dicsérettel, amennyit cselekedetekben tanúsítani, szájjal kimondani, gondolattal felfogni és szívvel érezni, az angyalok és emberek szellemi erejével elgondolni és elérni lehet, mert örök dicséretre vagy méltó, Úristenünk, aki lelkünket szent testeddel és véreddel táplálod.
Ámen.
Ámen.
Ezt az imát azért választottam, mert az Eucharisztián van a hangsúly, az Oltáriszentséget dicsőíti. Ezt én azért tartom szépnek, mert valóban amikor magamhoz veszem az Eucharisztiát, akkor azt érzem, hogy Isten itt van velem, és figyel, szeret engem. Ezért hálás vagyok Istennek, mert biztonságban érzem magam, amikor szentáldozáshoz járulok.
Loading...
Kedvenc eucharisztikus énekemLoading...
Egy számomra kedves egyházi éneket választottam: az Üdvözlégy, Felség, Oltáriszentség című éneket.Loading...
Az éneket elénekelte a helyi kántor a templomban, és orgonán kísérte. Nagyon megható volt hallani ezt a gyönyörű szép éneket, ezt rögzítettem, és videós összeállítást készítettem.Loading...
Ebben az énekben nem csak a gyönyörű dallam fogott meg. A szövege is nagyon szépen leírja az Oltáriszentséget, és inkább ez az amit kedvelek benne. Az Eucharisztiáról úgy beszél, mint Jézus testéről aki táplál minket, és erőt ad. Ténylegesen az Oltáriszenstég meggyógyít, ugyanakkor erőt ad.
Loading...
Eucharisztikus lelkiségű személy-Vianney Szent János
Vianney Szent János, a plébánosok védőszentje, aki szerény körülmények között nevelkedett, szeretett az embereknek segíteni, és tanácsokkal ellátni őket.
A hívei tisztelték és szerették őt. Papi tevékenysége alatt rengeteg szegény emberen segített úgy, hogy ők nem is tudtak róla. Ő példakép számomra, és felnézek rá, hiszen ő a példája annak, hogy nem azért kell segítenünk az embereken, hogy elismerést kapjunk, hanem azért, hogy a másik személy
életét jobbá tegyük.
életét jobbá tegyük.
Vianney Szent János gyönyörű beszédeket mondott az Eucharisztiáról. A személyes kedvenceimet ide gyűjtöttem össze:
.
Beszédeiben nagyon jól írja le azt az érzést, amikor én szentáldozáshoz járulok. Jó érzéssel tölt el, lelki megnyugvást ad. Érzem, hogy velem van Isten, szeretettel tölt el.
Számomra egy tanulság az 1938-as kongresszusról
Az 1938-as kongresszus résztvevőinek száma nagy volt, a világ minden tájáról érkeztek emberek.
Habár Hitler megtiltotta az osztrák és német katolikusoknak, hogy részt vegyenek a kongresszuson még így is rengeteg ember vett részt az eseményen.
Habár Hitler megtiltotta az osztrák és német katolikusoknak, hogy részt vegyenek a kongresszuson még így is rengeteg ember vett részt az eseményen.
197 püspök, 48 érsek és 14 bíboros volt ott a rendezvényen.
Az esemény számomra azt a példát tükrözi, hogy a nehéz helyzetek ellenére is tartsunk ki a hitünk mellett és bízunk Istenben. Ha bízunk benne, akkor megsegít minket.
Ez az esemény csak reménnyel jött létre, és az emberekkel, akik Istenben bíztak. Ez példa az életemre nézve: ki kell tartanom, és rábízzam életem a Teremtőre.