Miska Medve kalandjai

Miért alszik a medve télen?

Réges-régen történt, amit most itt elmesélek, egy tavasszal a világ leghatalmasabb rengetegének közepén.

Valamennyi állat összegyűlt az erdei tisztáson, hogy megválasszanak valakit, aki a méhkaptárakra felügyel.

A méhecskék ugyanis panasszal fordultak az erdő lakóihoz, hogy valamiféle ismeretlen tettes a távollétükben folyton dézsmálja a mézet.

Mindenki ott volt bizony, aki valamit is számított az erdőben. Ott volt az ezermester harkály, ott volt a róka, ott voltak az őzek, a farkasok, mert ebben a régi, mesebeli időben még békességben éltek egymás mellett valamennyien.

Egy hosszú fülű nyuszi volt az értekezlet elnöke.
- Azért gyűltünk itt össze – pislogott álmosan -, hogy kinevezzük a méhkaptárak őrizőjét. Ugyan ki vállalkozna erre a megtisztelő feladatra közületek?
A meghívottak között ott volt természetesen Miska medve is, vadonatúj, pompás barna öltönyében. A nyuszi kérdését néma csend követte, senki sem sietett jelentkezni, mert hiszen mindenki éppen eléggé el volt foglalva az erdőben.

- Nos hát ha senki nem vállalja – dörmögte Miska medve -, én hajlandó vagyok meghozni ezt az áldozatot az erdő lakóinak kedvéért!
Az egybegyűltek közfelkiáltással nevezték ki Miska medvét az erdei mézek őrizőjévé. Méltóságteljesen, szorgalmasan látta el feladatát – legalábbis ezt híresztelte magáról -, mert bárki merészkedett a méhkaptárak közelébe, mindenkit sorra elzavart.

Mindez a nagy fáradtság hiábavaló volt mégis, mert a méhek ismét elmentek az állatok tanácsához, és bejelentették, hogy érthetetlen módon mindennap kevesebb lesz a méz a kaptárakban. Egyben azt is kérték, hogy mielőbb sürgősen vizsgálják ki az ügyet.